Vélemények a könyvről

“Nagyon tetszett a könyv! Örülök, h van egy remek, új, magyar írónk!”

— Kovács Zoltán, az első visszajelző e-könyv olvasó, Kolozsvár (véleménye kiegészítve itt)

 

“A gépelés minden leütését élveztem.”

— Kállai Szilárdné Éva, írófeleség, önkéntes gépelő, kézirat-hallgató és béta-olvasó

CÍMSZAVAKBAN MÉG:

„1984+Szép új Világ + Kommunizmus 2.0 + Feminizmus + még néhány hasonló, és az eredmény máris 2221”

„Hogy őszinte legyek, nem értem, hogyan képes valaki elsőre ilyen regényt írni és ezt most jó értelemben mondom”

„A világ logikusan felépített, kidolgozott és sokszor csak úgy félmondatokból kapunk olyan infókat róla, hogy a szőr feláll tőle.”

„…bevallom, engem nagyon magával ragadott a modern matriarchátus gondolatkísérlete.”

„… a nem is olyan távoli jövő egy teljesen elképzelhető alternatíváját tálalja”

„..az is jól szórakozhat, aki csak a sorokat akarja olvasni, meg az is, aki a sorok között is.”

„…már-már szociologikus, jól formált szöveg…”

„Olvasás közben nem csak a történet, hanem a rendszer is magával ragadja az olvasót ….”

„Olvasmányos és merész. …”

„Egy éjszaka abszolváltam 400 oldalt, aztán másnap mellétettem a maradék százast”

„az utolsó 10%-nyi oldalon azt hiszem elfelejtettem levegőt venni”

„kitaposott nyomdokon bár, de eredeti világot tesz le a disztópia-univerzum asztalára”

„két olvasás között is sokszor méláztam a rendszer megvalósíthatóságán, életképességén”

„Nagyon érdekes, izgalmas utópia a 2221”

„Kifejezetten izgalmas és aktuális kérdéseket boncolgat, sokszor elmerengtem rajta.”

„Az ötlet önmagában érdekes, ami viszont ijesztő benne az az, hogy még akár működhetne is ez a dolog! :)”

„Olyan jól meg van támogatva a regény elméleti része, hogy valóban el lehetne képzelni, hogy mindez meg is történjen majd egyszer.”

„Ez a könyv remekül bizonyítja, hogy író vagy nem pedig csak “írtál egy könyvet.”

Továbbiak, bővebben:

“…bevallom, engem nagyon magával ragadott a modern matriarchátus gondolatkísérlete. Nagyon szerettem, ahogy a szereplőkön, történéseken és párbeszédeken keresztül feltárul egy másfajta, amúgy igen logikusnak tűnő társadalmi berendezkedés – és persze annak hibái. Két olvasás között is sokszor elméláztam a modell megvalósíthatóságán, életképességén. … És bár a könyv egy utópisztikus rendszerről szól, lépten-nyomon felfedezhetők áthallások jelenlegi társadalmunk férfi-női viszonyai (és mozgalmai) kapcsán.”

— Dr. Kovács Barna, e-könyv olvasó, Nagymaros (teljes véleménye itt)

 

“… A szereplőket sikerült jól megalkotni. Hús-vér emberek. Lehet őket szeretni, és persze utálni is. Jellemfejlődés viszonylag kevés van, de ez a mű nem is erről szól elsősorban. Sokkal inkább egy görbetükör, amiben egy jövőbeli elképzelt társadalomban a jelenlegi társadalom hibái továbbra is jelen vannak (legfeljebb más formában), és ahol kiderül, hogy az emberiség legnagyobb problémája maga az ember, az ő gyarlóságaival. Mindezt azonban élvezetesen, kalandosan, izgalmasan fogalmazza meg, és az is jól szórakozhat, aki csak a sorokat akarja olvasni, meg az is, aki a sorok között is.”

— Sasné Grósz Annamária, e-könyv olvasó, Veszprém (teljes véleménye itt)

 

“Egy bátor könyv. … egy író álma, amiben nincsen semmi álomszerű, nagyon is valóságos, már-már szociologikus, jól formált szöveg.”

— Kelecsényi Lászó, író, egyetemi oktató (teljes véleménye bővebben itt)

 

“Torokszorítóan valóságosnak tűnő történet a nem is olyan távoli jövendőből. Kulcsrakész világ, amibe belesimulhatunk – talán még van lehetőség megálljt parancsolni neki.”

— Paszternákné Tóth Júlia, korrektor

 

“Nagyon érdekes, izgalmas utópia a 2221. Nem tekinthető se pozitív, se negatív utópiának, a szó hagyományos értelmében. Olvasás közben nem csak a történet, hanem a rendszer is magával ragadja az olvasót …. A szerző tehát a régi elemeket is felhasználva egy kiváló művet alkotott, melyben nincs erőltetettség, és ami még fontosabb, van remény!  … Remélem, hogy még sok, hasonlóan jó művet olvashatunk Constantinus A.P.-től!”

— Lovász Richárd, irodalomtanár, Szeged (teljes véleménye ide kattintva olvasható)

 

Kifejezetten izgalmas és aktuális kérdéseket boncolgat, sokszor elmerengtem rajta. Olvasmányos és merész. … Érdekes volt a könyv béta olvasójának lenni, köszönöm az élményt!

— Griesich Erika, béta olvasó, Szeged

 

Elolvastam a könyvet, nagyon tetszett. Nehéz volt letenni, mert folyamatosan fenntartja a kíváncsiságot, mindig vártam, hogy mire jutnak egymással a szereplők. Ez a könyv remekül bizonyítja, hogy író vagy nem pedig csak “írtál egy könyvet, hogy mindenkivel megoszthasd a véleményedet”.

— Morvai Hajni, barátunk Veszprémből (teljes véleménye itt)

 

A történet folytatásért könyörög, és remélem, hogy lesz is belőle valami. Ugyanis – minden hibája ellenére – letehetetlen. Egy éjszaka abszolváltam 400 oldalt, aztán másnap mellétettem a maradék százast. Ez eleve árulkodó, hogy – tudom, ismétlem magam – letehetetlen a kötet.

— Carbonari, Kultúrpara blog (a teljes [sok cselekményleírást tartalmazó] bejegyzés itt)

Intellektuális utazáson vettem részt, olyan etikai, erkölcsi, politikai, pszichológiai, szociológiai kérdéseket vet fel, hogy olvasás közben meg-megálltam, elgondolkoztam, vitatkoztam a könyvvel, továbbgondoltam, újra elolvastam és újból vitatkoztam. Nagy élmény volt.
Orwell 1984-éhez és Zamnyatyin Mi-jéhez hasonlít, csak ez hosszabb, könnyedebb és több benne a párbeszéd. De a világok nagyonis hasonlítanak. A szerző rendkívül jól felépítette az egész könyvet, minden szereplő a megfelelő helyen van, jól bukkannak fel, akkor, amikor éppen kell.

— Ez Elment Vadászni, Könyvtáros, Székesfehérvár (teljes véleménye itt)