Dr. Kovács Barna véleménye a könyvről

Kedves Constantinus A.P.!

Ma értem a könyved végére, köszönöm szépen az élményt!
Az eleje kicsit lassan indul, de bevallom, engem nagyon magával ragadott a modern matriarchátus gondolatkísérlete. Nagyon szerettem, ahogy a szereplőkön, történéseken és párbeszédeken keresztül feltárul egy másfajta, amúgy igen logikusnak tűnő társadalmi berendezkedés – és persze annak hibái. Két olvasás között is sokszor elméláztam a modell megvalósíthatóságán, életképességén.
Ugyanakkor a történet is lebilincselő és fordulatos, a szereplők szerethetőek. A rendszert itt is emberek működtetik a maguk esendőségével, hatalomvágyával, matriarchátus lévén néha a szokásosnál is bonyolultabb kapcsolati szálakkal, ami remekül átjön a regényből. És bár a könyv egy utópisztikus rendszerről szól, lépten-nyomon felfedezhetők áthallások jelenlegi társadalmunk férfi-női viszonyai (és mozgalmai) kapcsán.
Mint már hosszú ideje házasságban élő (és a matriarchátusban is megbecsült 5 gyermekes nőtárs férje), számomra a végkifejletet is megnyugtatólag hat.
Köszönöm szépen!
Dr. Kovács Barna