Olvasói vélemény: Sasné Grósz Annamária a 2221-ről

A végéről kezdeném: az utolsó 10%-nyi oldalon azt hiszem elfelejtettem levegőt venni, szóval most kifúj, beszív… Huh… És akkor most kezdődjön a rendes értékelés.
Első könyves szerzőtől származik a történet, de ezt nem igazán mondtam volna meg róla, ha nem tudom. Kb. az első 20%-on érezni, hogy a stílus időnként döccen egyet, van néhány kifejezés, amik nagyon kilógnak a környezetből, különösen azoknak a szereplőknek a szájából, akitől elhangzanak. Utána szerencsére a szerző leszokik ezekről, nem akarja erőltetetten lazának beállítani a nagy felelősségű, fontos szereplőket.
A történet nagyjából a könyv 40%-ától kezdett el tényleg érdekelni. Addig sok volt a Matriarchátus bemutatása, a más rendszerekkel szembeni tökéletességének sulykolása picit ez előre vetítette talán, hogy lesz majd ennél kevésbé rózsaszínű is a kép, és csak azon gondolkodtam, vajon hova fog mindez vezetni. Aztán elkezdődtek a bonyodalmak, és onnantól kezdve mondhatni, nem volt megállás. Egy jól felépített, simán gördülő, sokszereplős összeesküvés-halmazzá válik a történet, ahol szinte a végéig nem tudhatjuk kik állnak ezek mögött – sem a jó oldalon, sem a rossz oldalon. Már ha egyáltalán tudjuk, melyik a jó oldal? A végén a megoldás is tetszett, semmi hókuszpókusz, varázsütésre megoldódó probléma, hanem itt is egy átgondolt, teljesen hihető megoldást ad a szerző, de azért bőven hagyja izgulni az olvasót.
A szereplőket sikerült jól megalkotni. Hús-vér emberek. Lehet őket szeretni, és persze utálni is. Jellemfejlődés viszonylag kevés van, de ez a mű nem is erről szól elsősorban. Sokkal inkább egy görbetükör, amiben egy jövőbeli elképzelt társadalomban a jelenlegi társadalom hibái továbbra is jelen vannak (legfeljebb más formában), és ahol kiderül, hogy az emberiség legnagyobb problémája maga az ember, az ő gyarlóságaival. Mindezt azonban élvezetesen, kalandosan, izgalmasan fogalmazza meg, és az is jól szórakozhat, aki csak a sorokat akarja olvasni, meg az is, aki a sorok között is.