Utószó

A világhírű pszichológus házaspár, Barbara Pease és Allan Pease egyik párkapcsolati témájú könyve, a „Miért nem képesek többfelé figyelni a férfiak, és miért nem tudnak eligazodni a térképen a nők?” már talányos címével is nagy hatást tett rám. Maga a tartalom is szórakoztató és tanulságos, igyekszik segíteni egymás jobb megismerését. A könyvnek egy része viszont azt a minden párkapcsolatnak alapvető kihívást támasztó tudományos megfigyelést taglalja, hogy az ember, mint biológiai lény ősi társadalmi szerveződése nem a monogám párba rendeződés, hanem inkább a szélesebb kapcsolatrendszeren alapuló matriarchátus volt.

Én szerencsés fickó vagyok, boldogan élek Kedves Nőmmel párban, már huszonegy éve, minimális kihívásokkal. De ez a fenti, matriarchátusra vonatkozó észrevétel egyből eszembe juttatta az ismeretségi körömben tapasztalható rengeteg párkapcsolati kínlódást, a rossz házasságokat, válásokat, félrelépéseket, a „nem találni egy normális pasit/nőt!” sóhajtásokat. Elgondolkodtam, milyen lenne ezeknek az embereknek az élete, ha ma is az ősi matriarchata berendezkedés uralkodna. Vajon jobb lenne nekik? Hamarosan már az erről szóló gondolatkísérlet-regényt tervezgettem. Felkerült ez is a sok másik regénytervem mellé.

Pont jókor. Ekkoriban – 2016 elején – döntöttem ugyanis el, hogy elég a tizenöt éve folyó párhuzamos regényírásból. Elmondhattam addigra magamról, hogy már vagy tíz regényötletem (persze mind zseniális) áll ilyen-olyan kidolgozottsági szinten. Csakhogy egyik sem volt kész. Mert hol ezzel foglalkoztam, hol azzal. Ebből lett elég. Eldöntöttem, hogy egyik regényemet előre veszem, és minden írás-időmben csak azzal foglalkozom addig, míg készen nem lesz. Közben a többi vár a sorára. Ebbe a termékeny pillanatba érkezett meg az új regényötlet, s lendületből meg is nyerte a versenyt. A Matriarchata regénynek álltam neki teljes gőzzel, február elején.

A döntés, a választás, az elhatározás megsokszorozta az energiáimat. Tudom ajánlani ezt a módszert az élet bármely területén. Amint lekerült rólam (ideiglenesen) kilenc másik regény súlya, ezzel az egyel szárnyalni kezdtem. Sokkal többször, és sokkal többet írtam, s az eredmény is sokkal jobban tetszett. Maga az írástechnika is az elragadtatáson, az önátadáson alapul, de a történet, a párbeszédek, mint eredmény is óriási élménnyel ajándékoztak meg.

Nem győztem csodálkozni: Ezt tényleg mind én írtam? Persze hogy nem. Én csak tollal papírra vetettem a Felső Történetmesélő szavait. A mesét én is hallgatóként élveztem írás közben. A fordulatokon én is meglepődtem, a megoldások, az összefüggések engem is elámítottak néha. Párkapcsolatról beszélgetett a történet a szereplők által velem. Érdekes egyedi szempontokat feltárva, változatos nézőpontokból. Ha ennek az elragadtatott élménynek már csak egy kis része is kijut az Olvasónak e regény olvasása által, akkor már érdemes volt megírni.

S hogy kellene-e matriarchátus? Mit tudom én! Én élvezettel eljátszottam a tárggyal egy olyan korszakba helyezve, melyben már mint korosabb eszme, átment ezer, talán nem előnyös változáson. A szereplőktől elnézést kell kérnem, hogy ilyen korba kellett csöppenniük. Mentségemre szolgáljon, hogy szinte mind önként jelentkeztek a szerepekre írás közben, s utána is azt csinálták, amit akartak. Esetleg néha alakítottam én körülöttük az eseményeket egy vázlatosan azért létező történet mentén. A történeten végigjárva jókat beszélgettek párkapcsolati témákról a maguk szemszögéből. Ők élvezték, én élveztem, remélem, hogy a Kedves Olvasó is szívesen beszélget velük.

Ha a többi Olvasóval, vagy a szerzővel beszélgetne ezekről a témákról, bátorítom, hogy látogasson el a 2221.hu honlapon lévő fórumra, vagy Facebook oldalamra, a www.facebook.com/Constantinus.A.P. -ra.

Köszönettel!

Constantinus A.P.

>>> Beleolvasok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.